2011. 08. 27. Szombat

Na, most, hogy nagyjából rendbe szedtem magam, ismét leülök, hogy naplót írjak. Egyébként ezt az ötletet Giselle-től szedtem. De persze neki nem kell megtudnia. Sőt, kimondottan semmi köze hozzá. Nem is fogom elmondani neki. Főleg, mert én nem tudok olyan nyelven, amit ő nem ért… Szívás. Szóval, térjünk vissza a mai napra. Háromkor vidáman pattantam ki az ágyból, de persze csak az után, hogy kómásan elvonszoltam magam a zuhanyig, beálltam a hidegvíz alá, és utána visszadőltem. Na, pár perccel később tényleg felpattantam. Előkerestem pár iratot, meg ilyesmit, gondoltam kicsit átfutom, mi a helyzet a cégben, mert Grozdan bácsi egyre több irányítást enged a kezünkbe. De persze ennek a lényegibb részével Yan foglalkozik. A cégvezetés engem eléggé hidegen hagy. Őszintén szólva fogalmam sincs, mihez fogok kezdeni, ha kijártam a sulit… Ennek a sulinak ez az előnye. Van még időm gondolkodni, a Roxfortban meg idén végeztem volna. Szóval király. Na, de a mai nap. A papírok között találtam egy olyan lapocskát is, amire fel voltak firkálva a szakkörök időpontjai, és leesett, hogy ma is lesz egy. „A tűz óceánja, avagy a győzelem ára” Nem tűnt olyan ígéretes címnek, tekintve, hogy amiben bárminemű tűzről vagy ilyesmiről szó van, az számomra már veszéllyel kecsegtet. Persze aztán kiderült, hogy elemi mágiáról szó sincs, viszont benéztük, mehettünk a sivatagba lovagolni. Király volt, komolyan. Alig indultunk el, elkapott egy szélvihar, és majdnem ki is nyíródtunk. A lovaink tényleg. És Marceau-nak még volt energiája beszólni. Kiakaszt a csaj, tényleg. Jó, hazudok ám, bírom. És egész poénosnak találtam volna a beszólását, ha nem éppen akkor úsztam volna meg a kinyíródással fenyegető helyzetet. És utána még azt is kitalálta, hogy ÉN vonzom a bajt. Amikor csak azóta vagyok ilyen szerencsétlen, mióta a közelemben van. Hogy ez miért van, azon nem vagyok hajlandó gondolkozni. Pont. Ahogy arra sem akarok gondolni, hogy egész pontosan miért is szorult össze annyira a szívem, mikor a vihar után egy pillanatra nem láttam sehol. Viszont némi elégedettségérzetet még nekem is sikerült összeszednem: a lovak közül, amiket találtunk, az övé nem bírta a célig, szóval előbb értem be, mint ő. Király vagyok! Most lezuhanyoztam – háromszor egymás után, hogy minden homokot leszedjek magamról -, átfutottam pár aktát, és mindjárt megyek, hogy előkerítsem Gist. Le akarom vinni szórakozni egyet, a teázó-klubba. Na, persze nem a teázó részlegre… De tudom, hogy nem fogja hagyni, hogy leigyam magam. Pedig jó lenne… Mindegy. Most nagyobb probléma, hogy mégis hogy a fenébe találom meg, ha egyszer azt sem tudom, melyik hálóban lakik…